Jacuzzi ®

A gőzfürdő jótékony hatásai

A gőzfürdőt minden bizonnyal már az ókori görögök is előszeretettel alkalmazták, később ezt a jó szokást a rómaiak is átvették. A törökök saját hagyományaik és a bizánci örökség elegyesítésével hozták létre a Hamamot, vagy ahogy mi itthon ismerjük a török fürdőt. De mégis miben más a gőzfürdő és a szauna? 5 pontban foglaljuk össze, hogy mi is az a gőzfürdő és miért érdemes mellette dönteni. 

A gőzfürdő jótékony hatásai

Mi is az a gőzfürdő?

A gőzfürdőben alapvetően más körülmények vannak mint a szaunában, de az közös bennük, hogy ez is egy izzasztó kamra. A kamrában lévő gőznek köszönhetően nem csak megnyugszunk és egy nagyszerű pihentető élményt élhetünk át, de testünk egészséges működése is beindul, sőt az sem utolsó, hogy a bőrt is szebbé teszi. Ahhoz, hogy ez valóban a jótékony hatásait tudja kifejteni 43-36 Celsius fokon kell, hogy működjön és legalább 80%-100%-os relatív páratartalommal. 

 

Mikor ajánlott első sorban a gőzfürdő?

A gőzfürdőzés alapvetően egy nagyon kellemes program, ami segít kikapcsolódni és relaxálni, emellett jó hatással van az egészségre is. Ha megfelelően használjuk a gőzfürdőt, akkor télen a gyakori légúti megbetegedések megelőzésére vagy a gyorsabb gyógyulás érdekében nagy segítség lehet, de akár a reumás panaszokra is enyhítő hatást gyakorolhat. Az alábbi betegségek enyhítésére is javasolt a gőzfürdő használata: hörghurut, felső légúti hurut, köhögés, torokfájás, rekedtség, tüdőasztma, idült (régóta tartó) reumatikus panaszok és ízületi fájdalmak, ízületi merevség. Azok számára is javasolt a gőzfürdő rendszeres használata, akik rendszeres alvási zavarokkal küszködnek. Csökkenti az izomfeszültséget, illetve a természetesen és hirtelen jövő időjárási változásokra is felkészíti a szervezetet, ami segít elkerülni az évszakváltáskor előbukkanó megbetegedéseket.
A hölgyek legnagyobb örömére nagyon jó hatással van a bőrre a gőzfürdő. Javítja a bőr vérellátottságát, kiválóan regenerálja és hidratálja a kiszáradt és kirepedezett bőrt. Ha a testápolók nem tudják helyrehozni a bőrünk egészségének állapotát, akkor érdemes kipróbálni a gőzfürdőt, hogy olyan módszert válasszunk a bőrünk egészségének, ami 100%-ban egészséges, nincs semmilyen hozzáadott káros vegyianyag és garantáltan segíteni is fog. A nedves, meleg levegő segíteni fog, hogy a bőrben lévő vékeringés a bőr alatti erekben, hatékonyan tisztítsa meg a bőrt és tágítsa ki a pórusokat. Ennek a folyamatnak köszönhetően az elhalt hámréteg és a szennyeződések könnyedén eltávoznak egy kis dörzsöléssel. A dörzsöléshez használjunk természetes anyagokat, például tengeri sót. A kellemes relaxációs gőzfürdőzés és bőrtisztítás utána a bőrt puhának, selymesen simának és tisztának érezzük.

 

Milyen hatást gyakorol a gőzfürdő testünkre és egészségünkre? 

A testünk egészséges funkciója által mindent megtesz azért, hogy megszabaduljon a hőtől. Már kiskorunkban megtanultuk, hogy a hő leadásának egyetlen módja az izzadás. A gőzfürdőben (és a szaunában is) a túlzottan magas hőmérséklet miatt a testünk nem tudja megtartani a megszokott testhőmérsékletet, ezért emelkedni kezd. A magas belső testhőmérséklet miatt felgyorsul a vérkeringés, ami növeli  a pulzusszámot, azonban vérnyomásunk a felmelegedő test kitáguló ereinek köszönhetően csökken. Szervezetünk hőmérséklete ilyenkor növekszik. Mondhatni, hogy tévhit amikor sok helyen azt állítják, hogy mesterséges lázat idéz elő a gőzfürdőzés, de ez valójában nem egészen igaz, mivel maximum 1-1,5 C° fokkal emelkedik a testhőnk. 

 

Hogyan használjuk helyesen a gőzfürdőt?

  • az izzadás megkönnyítése érdekében a gőzfürdőzés előtt zuhanyozzunk le, hogy bőrünkről eltávolítsuk alaposan a dezodort, parfümöt és a felesleges „szennyeződéseket”
  • ahhoz, hogy meginduljon az izzadással a méreganyagok eltávozása szükséges, hogy legalább 15 percet bent töltsünk a gőzfürdőben
  • amikor kijövünk hűtsük le testünket
  • szervezetünk ilyenkor nagy munkába kezd, ezért pihenjük ki a megterhelést, minimum 15 perc fekvéssel
  • nem szabad a gőzfürdővel napi szinten túlterhelni a szervezetet, ezért egy nap maximum 3-4 alkalommal menjünk be

 

Ön is szeretné otthonában élvezni a gőzfürdő jótékony hatásait? Akkor szerezze be otthonába a Jacuzzi® bármely gőzfürdőjét: az Omega gőzkabint; a Sasha komplett wellnessét vagy a FRAME 2In1-t!

Kategóriák

Rólunk

1956-ot írtunk, amikor Roy Jacuzzi feltalálta a hidromasszázst,és egy forradalmian új gondolatot vezetett be a fürdőszoba világába: ajóllétét. Azóta töretlen a Jacuzzi® hídromasszázs vezető szerepe a presztízs és a hatékonyság világában és abban ahogyan emberek millióinak álmait, igényeit és életstílusát értelmezi. Ezért, mikor a Jacuzzi®-t választja nem egyszerűen egy hidromasszázs mellett dönt, hanem belép egy egyedi és utánozhatatlan világba: a sajátjába!

Jacuzzi vásárlás, webáruház


Legyen tagunk Ön is!

Iratkozzon fel, hogy elsőként értesülhessen újdonságainkról!

Az eredeti Jacuzzi®, amely otthonába viszi a tökéletes wellness élményt.

Elérhetőségeink
Oldalak
Információk